RSOE évzáró 2024
Szervezetünk évzáró rendezvényét 2024. november 22-én, pénteken tartottuk meg a budapesti OTP üdülőben. A rendezvény az elmúlt évektől eltérően, személyes részvétellel valósult meg, a szolgálatban lévő kollégákon kívül valamennyi munkatársunk megjelent.
A megnyitó és köszöntő után az Egyesület vezetősége, valamint a munkacsoportok vezetőinek évértékelő előadásai hangzottak el. Valamennyi előadó kiemelte, hogy a RSOE az alapítása óta lényeges változásokon esett át, de társadalmi szerepvállalása és közfeladatok átvállalása a mai napig megmaradt.
A csoportvezetők összefoglalóit követően hagyományainknak megfelelően kerek születésnaposainkat titkárságvezetőnk, Magyar-Kovács Erzsébet egy verssel köszöntötte, majd Dobai Sándor elnök és Kovács Csaba vezérigazgató urak egy-egy ajándéktárggyal készültek az ünnepeltek számára.
Dobai Sándor és Kovács Csaba a hosszú éveken át végzett kiváló munkájának elisméséül, nyugdíjba vonulása alkalmából Arany Páka díjat adott át Marton Dezsőnek.
Dobai Sándor ajándéktárgyat adott át Kovács Csaba részére, a 35 éve végzett kiváló, kiegyensúlyozott közös munka elismeréséül.
A délelőtt záró elemeként munkatársaink a kommunikációs csoport és az Országos Balesetmegelőzési Bizottság (OBB) közös projektjét, a Kapcsolj!+ AI Police kampány elemeit próbálhatták ki.
Az évzáró rendezvényünk kiváló hangulatban telt el, melyen a szakmai előadások és beszélgetések mellett a munkahelyi kapcsolatokon túl nyúló baráti csevegésekre is jutott idő.