Befejeződtek a megyei beszámoló taggyűlések

Idén ismét személyes részvétellel zárultak Egyesületünk mind a 30 tagszervezetében az éves beszámoló taggyűlések. Az elmúlt időszak nehéz évei ellenére sikerült az egyesület taglétszámát megőrizni, jelenleg 1050 tagunk van.

Egyesületünket idén, az előző évtől eltérően képviselte (amikor is a Covid miatt online vettük részt a taggyűléseken) egy-egy taggyűlésen nem csak a szervezet elnöke, Dobai Sándor, valamint az elnöki tanácsadó, Rába Lajos, hanem az egyesület vezérigazgatója, Kovács Csaba, vezérigazgatóhelyettese, Lajtár Attila, kommunikációs munkatársa, Albert Kornél, valamint titkára Polyák András. A taggyűléseken a megyei igazgatók és megbízottjaik is részt vettek, elismeréssel szóltak az egyesület munkájáról. A tagszervezeteket illetően a lebonyolítást az adott szervezet titkára végezte, továbbá az átlagot tekintve mintegy 54%-os részvétellel voltak jelen a tagok.

Valamennyi esetben a megyei titkár megtartotta éves beszámolóját az Egyesület tevékenységéről és tájékoztatást adott a tagszervezet munkájáról, a megvalósult rendezvényekről, majd az Egyesület képviselője kiegészítette az elhangzottakat. Részletesen szóltak az elmúlt egy évben végzett szervezeti és szakmai munkánkról, kiemelten a kommunikáció, az üzemeltetés, a fejlesztés és a projekt tevékenységekről. Mindenütt kiemelték együttműködéseink fontosságát, továbbra is a fiatalok körében történő tagszervezést. Sok szó esett a VR technológia alkalmazási lehetőségeiről, a viharjelző, - folyami információs rendszerről, a TFK működéséről, a kommunikációs tevékenységről. Gyakran elhangzott, hogy fel kell készülni a jövőben az online megbeszélésekre.

Az egyesület vezetői kitértek a jövő feladatainak teveire is. Célként tűztek ki minél több olyan fejlesztés, alkalmazás létrehozását, ami a mai technológia felhasználásával segíti az együttműködő szervek munkáját.

A Szervezeti és Működési Szabályzatnak megfelelően elkészültek a taggyűlésekhez kapcsolódó jegyzőkönyvek és az egyesület vezetősége, valamint a tagszervezetek is megkezdhetik a következő éves munka előkészítését.

Ekkor frissült: szeptember 13, 2022