10. jubileumi Karancs gyalogtúra

2024. április 20-án, szombaton rendeztük meg idei első regionális találkozónkat, ami a 10. jubileumi Karancs gyalogtúránk volt. A nógrádiakon kívül még további 3 vármegyei tagszervezetünkből – Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú és Szabolcs- vettek részt a túrán, összesen 60 fővel.

Az esemény reggeli megnyitóján Skuczi Nándor, Nógrád Vármegyei Közgyűlés elnöke, valamint Seres Tibor tűzoltó ezredes, tűzoltósági főtanácsos, a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Míg Dobai Sándor, Egyesületünk elnöke, valamint a főszervező, Juhász László vármegyei titkárunk a túra és hozzá kapcsolódó programok összegzésével zárták a napot.

A bázis helyszínének idén is a salgótarjáni Tóstrand lett kijelölve, ahonnan a reggelit követően indultak el a Karancsra a túrázók. A közel 3 órás túrát a legtöbben gyalog tették meg, míg voltak, akik terepjárókkal jutottak fel a hegy tetején található kilátóhoz. A visszatérést követően a résztvevőket egy finom ebéd várta. A délutáni programok között szerepelt egy szakmai TOTÓ kitöltése is, ahol az RSOE tevékenységéről voltak kérdések.

A nap végén a záróbeszédek során különböző ajándékok és elismerések kerültek átadásra. A túra az időjárás ellenére jó hangulatban telt el.

Ekkor frissült: április 28, 2024