RSOE 41. születésnap

2023. március 1-én ünnepelte Egyesületünk alapításának 41. évfordulóját, melyen a hagyományoknak megfelelően kiosztásra kerültek a Törzsgárda tagságok is. Az Elnök utcai irodában személyes részvétel mellett, online bekapcsolódási lehetőséggel tudtak csatlakozni a távmunkában dolgozó, valamint a szolgálati feladataikat ellátó kollégáink.

Az eseményt Dobai Sándor elnök nyitotta meg, aki beszédében kiemelte, hogy a kiosztásra kerülő oklevelek száma is bizonyítja munkatársaink elkötelezettségét a két szervezet iránt. Kovács Csaba vezérigazgató egyetértett az elnökkel a nyitó beszédében elhangzott hosszú  munkaviszonyokat illetően. Csányi Sándor, a DND Telecom Center Kft. ügyvezető igazgatója csak kis kiegészítést tett az előtte szólók felé. Örömét fejezte ki, hogy az előző év végén tapasztalt gazdasági helyzethez képest jobb kilátásokkal állnak szemben.

Az idén kiosztott Törzsgárda Oklevelek számát tekintve összesen 30 fő részesült díjazásban, ebből 25 fő RSOE, míg 5 fő DND munkatárs volt. Az Egyesületet tekintve 5 éves 14 fő, 10 éves 5 fő, 15 éves 1 fő, 20 éves 4 fő, valamint 35 éves 1fő részesült elismerésben. A DND-t tekintve 15 éves 2 fő, 20 éves 1 fő és 25 éves 1 fő részesült elismerésben.

A vezetőség nevében köszönjük munkatársaink kitartó, értékteremtő munkáját és további sok sikert kívánunk a feladatok elvégzéséhez!

Ekkor frissült: március 7, 2023